A maják nemcsak a múló napok számolásával, elméleti úton mérték az időt.

Kiváló csillagászok is voltak. Ezt nemcsak a hosszú ideig megfejthetetlennek tűnt naptáruk, hanem az őserdő fogságából kiszabadított régészeti leletek is. Ismerték az őket körülvevő égboltot és a bolygók mozgását.

A klasszikus maja templomok bejáratait tetőzetét, a maja boltívet, és az úgynevezett „fésűdíszt” úgy tájolták, hogy láthassák bizonyos csillagok felkelését, delelését és lenyugvását. Különösen érdekelte őket a Plejádok csillaghalmaza (ez a Fiastyúk), valamint a Merkúr, a Vénusz, a Mars és a Jupiter mozgása.

Manapság a tudósok az algebrát hívják segítségül, de ők az eddigi feltárások szerint nem ezt tették. A csillagászati megfigyeléseket kombinálták referencia-táblázatok alkalmazásával, így következtettek a jövőbeli történésekre. Ezek a táblázatok nemcsak az égitestek várt fogyatkozásairól tájékoztatták a papokat, hanem összhangba is hozták azokat a nagy fontosságú 260 napos tzolkin ciklusokkal.

Az ehhez használt táblázataik tehát 11958 napot öleltek át, ami 46 tzolkin-nak felelt meg, és akkor újrakezdődött a ciklus. Ez pontosan 405 holdhónap, ami szintén 11960 nap. Valójában ez a táblázat annyira pontos volt, hogy még a holdhónap hosszát is pontosan, azaz hét másodperc(!) eltéréssel kiszámították. Egy másik adatrendszert is kidolgoztak, aminek segítségével 4500 éveként egyszer egynapos kiegészítéssel módosítani lehetett az első táblázatot, hogy a pontosságát helyreállítsák.

Bár a fogyatkozások előrejelzése igen nagy jelentőségű volt, legalább olyan nagy érdeklődéssel, ha nem nagyobbal figyelték a maják a Vénusz mozgását. Úgy tűnik, a majákat nem elsősorban a bolygó napi mozgása, hanem a hosszú periódusok átlagos ciklusai érdekelték.

Míg a vénuszi év hossza 581 és 587 nap között változik, az átlag 584. A táblázatot összeállító papok ennek a számnak, illetve a többszöröseinek szenteltek különös figyelmet. Még ennél is érdekesebbnek bizonyult két dátumhoz való kötődésük – hívja fel a figyelmet Adrian G. Gilbert a Maja próféciák című könyvében. –. Ez az 1 millió 336 ezer 560 napot felölelő szám a jelenlegi kor kezdetéhez, Vénusz születéséhez vezet vissza. Ez azért roppant jelentőségű, mert fontos ciklusok egész sora kapcsolódik hozzá.

Valójában 1 366 560 =

260 x 5256 (a tzolkinok száma)
365 x 3744 (a „pontatlan évek” száma)
584 x 2340 (az általános Vénusz-periódusok száma)
780 x 1752 (az átlagos Mars-periódusok száma)
18980 x 72 (a naptári körök vagy „szték századok” száma).

Ez az 1 366 560-as vezérszám keltette fel először Maurice Cotterell érdeklődését a maják iránt. Amikor első alkalommal olvasott róla, azért tűnt fel neki, mert nagyon közel volt egy más módon kikövetkeztetett fontos számhoz. Ez az 1 366 040 napot jelölő szám a napfoltciklusok tanulmányozásából következik. Már régóta ismert tény, hogy a napfoltok nem teljesen véletlenszerű jelenségek. A 19. század végén a tudósok észrevették, hogy a napfoltok megjelenésének és eltűnésének ritmusa van, és hogy a ciklus hozzávetőleg 11,1 évenként ismétlődik. A csillagászok és fizikusok sokáig nem tudtak magyarázatot adni a napfoltok létezésére. S főleg nehezen ismerték el a földi életre gyakorolt hatását. Bolygócsaládunk nagyon is valóságos értelemben a Nap aurájában él. S nemcsak a látható fényt, de az elektromágneses sugárzás egész spektrumát bocsátja ki. Ma már bizonyított tény, hogy a földi életet, az elektromos és egyéb berendezéseket mennyire meg tudja zavarni egy-egy erősebb napkitörés. És ezt már a maják is észrevették, tudták, feljegyezték a csillagászati grafikonjaikon.

A naptárban öt periódus volt, melyben az utolsó épp 1 366 040 nap. Épp amennyi a Nap polaritás-váltásának periódusa. Lehet, hogy erre a bizonyos pólusváltásra utaltak, jelezve, hogy megint elektromos viharok pusztítanak majd a Földön, s rendezik át az életünket. Ezzel vége annak a periódusnak, (vége az előző világnak), és kezdődik egy újabb 1 366 560 napos ciklus.

Forrás: Astronet.hu