Manasz

Manasz az azonos című, híres kirgiz eposz legendás hőse. Az eposz verses formában íródott, és több, mint egymillió sorból áll. Eszerint ez a világ leghosszabb hőskölteménye: hússzor akkora, mint az Odüsszeia, vagy másképp: ötször olyan hosszú, mint a Mahábhárata. ⁽¹⁾

Annak ellenére, hogy Manasz története 1000 évnél is idősebb, csak a XIX. században írták le. Ezt megelőzően a történetet hivatásos elbeszélők, a manaszkik „őrizték”, akik a hősköltemény hatalmas (nem ritkán több, mint százezer soros!) részeit tudták. Ők tartották emlékezetükben és gazdagították az eposzt folyamatosan, nemzedékről nemzedékre. A történet napjainkban ismert változatát Szajakbaj Karalajev (1894-1971) manaszki elbeszélése alapján jegyezték le. Hogy népe mennyire tisztelte tudását, arra példa, hogy Karalajev képe látható az 500 szom névértékű kirgiz bankjegyen, és Biskek hangversenyterme előtt emlékműve is áll.

.

Ebben az egyedi eposzban Kirgizisztán egész történelme tükröződik. A történetben leírt csaknem valamennyi csata a valóságban is megtörtént. Az eposz kezdetén Manasz sokistenhitű pogány, amikor belecsöppen egy iszlám közös imádságba. Ez a sor arról szól, hogyan veszik fel az iszlám vallást a karakanidok a  X. század környékén.

A történet szerint Manasz küldetése a kirgiz nép egyesítése, a csapások viselése, és a különféle nemzetekkel szembeni ellenállás. A Nagy Hős napjainkban a bátorság, a becsület és a hazafiság mintaképe a fiatal nemzedék számára. Sok falu, utca, egyetem, sőt, a biskeki nemzetközi repülőtér is Manasz nevét viseli – jóllehet máig sem tisztázott, hogy élt-e valaha.

A hősköltemény azonban lényegesen többről szól, mint hogy Manasz vezette, egyesítette és az ellenséggel szemben győzelmekre vitte a kirgiz nemzet fiait. Soraiból megismerhetjük a nép dolgos hétköznapjait, hagyományait, szokásait, az ünnepi és gyászszertartásokat.

Az eposz hivatásos elbeszélőit, a manaszkikat minden háznál szívesen és tisztelettel fogadják. A manaszkik többnyire az eposznak több mint százezer sorát ismerik és tudásukat speciálisan e célra szervezett, színes ünnepi rendezvényeken adják át. A manaszki, amikor a hősköltemény egy szakaszát előadja, a transzhoz hasonló állapotba kerül, és teljes mértékben beleéli magát az éppen elmesélt szituációba. Hangja időnként énekbe csap át. Révülete és gesztikulációja révén a jelenlévők is teljes mértékben átélhetik a hős történetét.

A Manasz eposz az ősi bölcsességek kincsestára. Közép-Ázsia társadalmainak gyökereitől indul és történelméből építkezik, így igen értékes néprajzi és kulturális forrásanyag. Napjainkban méltó helyét foglalja el a világ népszerű irodalmában. Értékeinek elismeréseként az UNESCO 1995-öt a Manasz évének nyilvánította.

A kirgiz hagyományosan szerény és nomád nép, amely – általános és kissé sablonos megítélés szerint - más nemzetekkel összehasonlítva főleg a lovassportokban, a vadászatban és a vendéglátásban jeleskedik. De íme, kreatív elméje megmutatkozik olyan színvonalú szóbeli elbeszélésekben is, mint a Manasz. Az élőszóban előadott irodalom leírja az ősapák szellemi-lelki látomásait és élményeit, s méltán jellemezhető mint a kirgiz nép „élőszóbeli művészeti öröksége”, az emberiség felbecsülhetetlen értékű kulturális tulajdona.

A Manasz napjainkban is a legkülönfélébb művészeti alkotások forrása nem csak a kirgizek számára, és nem csak az irodalomban: Közép-Ázsia számos népe számára jelent alapot az opera, a dráma, a zene, a rajz, a festészet és az építészet területén egyaránt. Történelmi jelentést kölcsönöz és a népek közös gyökerein keresztül a nemzetek barátságát erősíti. Ősi közösségi kapcsolatokat őriz nemzedékeken át. Ez az eposz – igazi nemzetközösség.

forrás: posztinfo