Atlantisz legendáját vagy elhitték vagy tagadták évszázadokon át. De bármi is az igazság, tény, hogy maga a legenda az, ami realitássá fejlődött. Gazdagította számos nép irodalmát és elősegítette az óceáni árkokra vonatkozó kutatásokat.

Ha Atlantisz egykori aranyvárosai és termékeny síkságai valóban léteztek és valóban hirtelen pusztultak el, akkor meglehet, hogy történelmileg "körben" járunk.

Az elmúlt 6-8000 évben ugyanis a Föld népei fokozatosan felépítettek egy világcivilizációt, amely jelenleg a pusztulás előtt áll. Nem lehetetlen, hogy az Atlantisz iránti fokozott érdeklődést ennek a véletlen egybeesésnek ösztönös megérzése is motiválja.

A modern időkben minden eddiginél realisztikusabbá vált az Atlantisz nyomainak kutatása, mert körülvette a geológia, a szeizmológia, az antropológia, a nyelvészet és az oceanográfia.

Egy világban, amelyben a tudományok fejlődésével állandóan változik a tér, az idő, az anyag, de még az energia felfogása is, nem vethetjük el a feltevését annak, hogy a valamikori időkben történt felfedezések a jövőben is megismétlődhetnek. Egy ősi világ emléke és ismerete hozzájárulhat jelen világunk megőrzéséhez.

Ha megnézzük egy lexikonban az Atlantisz címszót, láthatjuk, hogy csaknem mindenhol legendák vagy mítoszok közé sorolják. Egy civilizáció fejlődött ezeken a hatalmas szigeteken, ám évezredekkel Egyiptom és Mezopotámia történelmének kezdete előtt eltűnt az Atlanti-óceánban és csak a környező kontinenseken izolálódott kolóniái maradtak fenn, amelyek később maguk is civilizációkká fejlődtek, s amelyeket mi a történelem kezdeteként tartunk számon.

Az elmúlt két és félezer esztendő alatt a világ lakóinak legalább 1 %-a hitte, hogy létezett ez a szigetkontinens. Ezen a nagy szigeten civilizált és törekvő nép élt. Nagy városaik, nagyszerű palotáik, aranymennyezetű templomaik voltak és a termőföld öntözésére szolgáló bonyolult csatornarendszerük is. Zsúfolt kikötőikből kereskedelmi flották és hadihajók mentek kereskedni. Nagyon sokáig éltek, a mai időfogalmunk szerint kb. 280 évig és amikor meghaltak, tudatosan tértek át a fizikaiból a szellemi létbe. A halálfélelem ismeretlen volt számukra, mivel a halál nem következett be. Ezért nem is gyászolták az elhunytat, hanem a hazatérését ünnepelték.

Eredetileg csak a főváros neve volt Atlantisz. Később az egész földrészt így nevezték azok az idegenek, akik a birodalmat kereskedelmi célból látogatták. Az Atlantisz szó jelentése: legerősebb, leghatalmasabb, amin a világ nyugszik. A görög mítosz Atlaszról (az óriásról) máig erre az elnevezésre utal.

Az Atlantisz legenda számos, eddig elveszettnek tekintett része az utóbbi években a helyére került. Hatalmas kőromokat fedeztek fel, fényképeztek le és tárnak fel jelenleg az USA, Mexikó, Kuba és Venezuela partjain túl, víz alatti romokat vizsgálnak túl a spanyol partokon, a Kanári-szigetek körzetében, Marokkó, Portugália partvonalainál. Kutatások folynak az Atlanti-óceán más szigeteinél is. A szóban forgó romok nem csupán hasonlítanak egymásra, de összehasonlíthatók azoknak az ismeretlen kultúráknak az építményeivel is, amelyeket Dél-Amerika hegyeiben, Európa és Ázsia partvonalai mentén, illetve a Csendes-óceán szigetein találhatunk. Az ősi monda lassan ténnyé változik, amely döntő jelentőségű a mi modern világunk túlélésében.

Atlantiszról Platón is ír a Timaiosz és a Kritiász című műveiben. Platón szerint az atlantiszi birodalom hirtelen ért véget, amikor egy háború kellős közepén a központi sziget az óceánba süllyedt. Platón művei túlságosan részletesek ahhoz, hogy pusztán kitalációnak nyilváníthassuk őket. A beszámoló leírja a kikötőket, a hatalmas flottákat, az óriási templomokat, a pazar arany és más fémből készült díszítéseket, leírja a város katonai védelmét, mezőgazdaságát és öntözési rendszerét, az ott előforduló házi- és vadállatokat, szól a harci eszközökről, a kormányzatról és a kereskedelemről. Mindez arról győz meg minket, hogy jóval Platón ideje előtt nagyszámú szemtanú szólhatott a szigetkontinensről és Platón, mint az antik idők legnagyobb gondolkodója, e szájhagyomány adatait összegyűjtve írta le beszámolóját, egyben megalapozta azokat a kutatásokat, vitákat és érv-harcokat, amelyek ebben a kérdésben az azóta eltelt 2500 év alatt zajlottak és zajlanak.

A Bermuda-háromszögnek nevezett nyugat-atlanti régió is számos információt tartalmaz. A második világháború óta sokat láttak Atlantiszból a szigetek felett elrepülő repülők illetve az elsüllyedt hajók nyomait kutató pilóták. Számos menetrend szerinti járatú és chartergép pilótája beszámolt arról, hogy falakat és utakat látott a víz alatt. Más, alacsonyan repülő pilóták pedig úgy vélik, hogy az általuk látott formációk tengerbe süllyedt épületek tetejére emlékeztetnek.

Edgar Cayce, akit számos beteljesült próféciája tett világhírűvé, 1940-ben megjósolta Atlantisz víz alatti romjainak megtalálását.

Egy legújabb elmélet a Bermuda-háromszögben eltűnt hajókról és repülőkről: a kontinentális padozat és a mélyen fekvő fennsíkok közel dermedt üledékei hatalmas gázbuborékokat tartalmaznak, amelyek hidrátok formájában vannak jelen. A buborékokban támadt hirtelen hasadékok hidrocarbon felhőket szabadítanak fel és amikor a gáz a felszínre áramlik, buborékokat alkot, csökkentve a víz sűrűségét, aminek következtében a felszínen levő hajókat önmagukba húzzák és elsüllyesztik. Az alacsonyan haladó repülők a gázfelhőbe kerülve meghibásodnak, leállnak a motorok és navigálási nehézségek támadnak. Elképzelhető, hogy Atlantisz eltűnésének okait a Bermuda-háromszögnél levő szakadékok, árkok, valamint az óceánfenék egyenetlenségeiben kell keresnünk.

Közismert, hogy a Föld egy elektromágneses erővel feltöltött gigantikus mágnesnek tekinthető. A mágneses erővonalak az egész földfelszínen végigfutnak.

A kínaiak legősibb feljegyzéseik szerint már ismerték ezt a jelenséget. Ők "sárkány-pályáknak" nevezték el őket és e rendszer szerint határozták meg, hogy hova alapozzák a házakat és a templomokat. Sőt, kivetítették az erővonalakat az emberi testbe is (ez az alapja az akupunktúrának). A mágneses energia segítségével pozitív és negatív pólusokat képezve mozgatták a sziklákat akár hegyen-völgyön keresztül is.

A modern idők ideája, hogy használunk egy elektromágneses hálót a Föld felszíne felett. Nikola Tesla, a világszerte elismert géniusz (aki a váltóáramot bevezette, és akiről a Tesla magnetofon a nevét kapta) hasonló elvet követett a vezeték nélküli elektromossággal összefüggő vizsgálatai során. Tesla olyan erős fénylést és villámlásokat hozott létre a laboratórium közelében, hogy a helyi lakosság nyomására a rendőrség leállította ezeket a nyugtalanító kísérleteket. Más alkalommal az általa előidézett harmonikus vibrációnak az ereje az egész környéket földrengésszerűen megrázta. Ez a kiváló kutató egyszer azt állította, hogy egy megfelelő harmonikus frekvencia elérésével az egész Föld elpusztítható lenne.

Az ősi népek tudtak Atlantisz helyéről: az európai és afrikai hagyományok az óceánba helyezték nyugatra, míg Dél-Amerika törzsei úgy tudták, hogy a Keleti Tenger-ben, azaz tőlük nézve szintén az Atlanti-óceánban fekszik.

A túlélők története évezredeken át fennmaradt Noé bárkájának történeteiben. Noé bárkáját napjainkban is kutatják a pilóták, a hegymászók és felfedezők, de a különféle vallási csoportok is "az Ararát hegyén", ahol azt a Biblia tudni véli. Az eltűnt kontinens emlékéhez látszanak hozzájárulni még az állatok is. Az európai és amerikai folyókból kiúszó angolnák a Sargasso-tenger hínárerdőibe járnak párosodni, ahol még ma is fellelhető egy nagy víz alatti folyó az Atlanti-óceán ősi árka mentén.

Atlantiszra emlékeztetnek azok a tömör és masszív romok is, amelyek az Atlanti-óceán mindkét oldalán fellelhetők. Olyan hatalmasak, hogy a történelem előtti időkben való felépítésük ma szinte lehetetlennek látszik. Ezek az alkotások olyan technikai és mechanikai eszközök használatáról tanúskodnak, amelyeket az általánosan elfogadott történelmi időrendi táblázatok szerint csak évezredek múlva találtak fel. Lehetséges, hogy számos tudósnak az Atlantiszra vonatkozó álláspontja azon a felismerésen alapul, hogy egy történelmi "Atlantisz" elfogadásának még a puszta lehetősége is megkövetelné egyes történelmi korok újraértékelését.

forrás:  http://tttweb.hu