Ezen az ábrán a csillagképeket (és végső soron az egész univerzumot) körülölelő égi kígyó látható. Az önmagába visszatérő hullámos vonallal jelképezett kozmikus kígyó többé-kevésbé azonosnak tekinthető a végtelenség és a ciklikusság egyik legismertebb szimbólumával, a hermetikus és alkimista kéziratok lapjain oly gyakran felbukkanó, saját farkába harapó kígyóval vagy sárkánnyal. Ugyancsak saját farkába harapó kígyóként ábrázolták a kozmoszt jelképező Urobóroszt. Egy Olümpiodórosz nevű görög alkimista szerint "egyes egyiptomi papi írnokok, amikor a kozmoszt akarták ábrázolni az obeliszkeken és a szent feliratokon, az Urobórosz nevű sárkánykígyó képét vésték be vagy rajzolták oda. Ennek testén a foltok elrendezése megegyezik a csillagképek elhelyezkedésével." Az ilyen és hasonló talizmánok legfontosabb célja szorosabbra fűzni az ember és az univerzum kapcsolatát, helyreállítani az egyén és a világ megbomlott harmóniáját és védeni viselője testi-lelki egészségét.

Koreai szerencsetalizmán a Li dinasztia második periódusának (XVVII.-XIX.sz.) idejéből. A közepén látható, körbe rajzolt kereszt a négy égtájat jelképezi, és arra utal, hogy a talizmán a tér minden irányából magához vonzza a szerencsét és a boldogságot. A központi ábra körül elhelyezkedő jelek a boldog élet öt alappillérét jelentik, amelyek többé-kevésbé megegyeznek a kínai szerencsetalizmánok és üdvözlőkártyák öt denevérrel jelképezett öt áldásával. Ez az öt alappillér a következő: su- hosszú élet; pu- gazdagság; kong-njong- béke és egészség; ju ho- erény; no dzong-mjong- természetes halál.

Egykor különösen a Földközi-tenger északi részén hajózó tengerészek körében volt népszerű ez az úgynevezett "asztro-navigációs" talizmán, amelynek első példányai a XVIII.századból maradtak fenn. Viselői azt tartották róla, hogy segít a tájékozódásban és a helyes út megtalálásában, biztonságosabbá teszi a hajózást, lecsendesíti a hullámokat, megoltalmaz a hajótöréstől, illetve a vízbefúlástól, hozzásegít a jövedelmező vállalkozásokhoz és a szerencsés hazatéréhez. Az élet vizein hajózók hasonló jótéteményeket várhatnak tőle.

A főnix az égi tűz, a Nap, az örök megújulás és a hallhatatlanság jelképe. Az ősi Egyiptomban az újjászületett Ozirisz halhatatlan, mindent beragyogó lelkeként tisztelték. Kínában Feng-huang néven ismerték, és a madarak királyának tartották. Ezenkívül összefüggésbe hozták a császárnővel, a házastársi hűséggel, a nemi egyesüléssel, a déli iránnyal, a tűzzel, a nyárral és a piros színnel. Testrészei az öt erényt szimbolizálják; feje az erkölcsi tisztaságnak, két szárnya a kötelességtudásnak, háta a rituálisan szabályozott viselkedésnek, mellkasa az emberszeretetnek, gyomra pedig a megbízhatóságnak felel meg. Az antik szerzők tudni vélték, hogy a főnix minden ötszázadik évében meglátogatja az egyiptomi népvárost, Héliopoliszt, ahol hamuvá égeti magát, majd hamvaiból újra életre kel. Egyesek szerint a Főnix a ciklikusan elpusztuló és újjászülető univerzum szimbóluma. Tacitus 1461 évben adja meg életkorát, Manilius pedig egy platón évében , amely addig tart, amíg a Nap, a Hold és az öt bolygó vissza nem tér kiindulási helyzetébe. Tertullianus, Szent Ambrus és Jeruzsálemi Szent Cirill a testi feltámadás bizonyítékát látta benne.

Ez a bőséget, termékenységet, szerencsét, üzleti sikereket, anyagi gyarapodást és gazdagságot hozó Jupiter talizmán a következő, önmagukban is igen hatásos elemekből tevődik össze: Felül héber betűkkel felírva a Jupiter planetáris intelligenciájának, Yahphielnek a neve olvasható. A belső körben, a háromszögtől jobbra a Jupiter planetáris szellemének, Hismaelnek, Balra Yahphielnek, a háromszög alatt pedig a Jupiter olümposzi szellemének, Bethornak a szigilluma helyezkedik el. A háromszögben középen a Jupitert jelképező korona, felül a bolygó közismert asztrológiai szimbóluma, alul a vele társított két álllatövi jegy, a Nyilas és a Halak ábrája, közöttük pedig Jupiter pecsétje látható. A körgyűrű két oldalán a Jupiterrel azonosított két geomanciai alakzat, az Acquisitio(megszerzés) és a Laeititia(öröm), alsó részén pedig a Jupiter angyalának, Zacharielnek a jele fedezhető fel.

Ez a talizmán -központi figurája, a serleg vagy kehely révén (amely a nőiség egyik legősibb és legegyetemesebb szimbóluma)- összeköttetést teremt az isteni világ női oldalával, de mindenekelőtt a szerelem és a termékenység istennőivel. Ebből kifolyólag viselőjének segítségére lehet a párválasztásban, a szeretett személynek ajándékozva pedig előidézheti a kölcsönös vonzalom kialakulását vagy a szerelem beteljesülését. A kereszténység jelképtárában szintén fontos szerepet tölt be a kehely. Ez a hit szimbóluma, de Jézus földi életének kezdetét és végét is egy-egy kehely jelképezi. Az első kehely Mária testére utal, a felette lebegő galamb pedig a Szentlélekre. A második kehely az utolsó vacsora kelyhe, amely Krisztus kiontott vérét tartalmazza. Ez a kehely nem más mint a Grál, "a vágy titokzatos tárgya", a középkori lovagi misztika beavatási labirintusának középpontja.

Ez a Salamon királynak tulajdonított pentákulum, vagyis a kör alakú mágikus ábra a mentális képességek fokozását, az intellektus fejlesztését és az emberben rejlő legkülönfélébb kibontakozását előmozdító mágikus segédeszközként szerepel a középkori grimoire-okban, azaz varázskönyvekben. A nyugati ezoterikus tradíció Salamon királyt tartja a bibliai idők legnagyobb mágusának. A hagyomány szerint Salamon varázsgyűrűi, pentákulumai és talizmánjai segítségével démonok egész légiójának parancsolt. Ezért tekintik mind a mai napig különösen hatásosnak a neki tulajdonított varázsigéket és mágikus ábrákat.

Ez a talizmán a indiai asztrológia legfontosabb princípiumait foglalja magába. A külső kör a tizenkét állatövi jegyet ábrázolja, amelyek tökéletesen megegyeznek a nyugati asztrológia állatövi jegyeivel. A belső körben a planéták és a Föld jelképes alakjai, illetve istenei. Középen pedig Szurja, a napisten látható, amint kocsija elé befogott hét lovat hajtaja. Mint minden körkörös ábra, ez is mágikus védelmet biztosít, elhárítja, illetve semlegesíti a negatív hatásokat, őrzi a test és a lélek épségét, makrokozmosz ábrázolásként pedig összeköt a mindenséggel és az univerzumot irányító természetfeletti hatalmakkal.

Az ókori Egyiptomban különösen a nők körében volt népszerű az Ízisz-csomó néven ismert tjet amulett. Mivel Ízisz vérét (egyesek szerint menstruációs kötőjét) jelképezi, eredetileg rendszerint valamilyen vöröses árnyalatú féldrágakőből -karneolból, jáspisból, achátból- vagy vörösre festett fajanszból készítették. Elsősorban a menstruációs fájdalmak enyhítését és a különféle női betegségek gyógyítását várták tőle. De minthogy Íziszt tartották az egyiptomi pantheon leghatalmasabb varázslónőjének, jelképét a mágikus támadások elhárítására is alkalmazták. Az élőket mindenekelőtt a szemmel veréstől és a rontástól védte, a halottakat pedig az alvilági szörnyek pusztító hatalmától.

Az ősi Európa nyolc szakrális ünnepének jeleit magába foglaló talizmán. Az elmúlt korok emberei, akik együtt éltek a természettel, jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az évszakok változásának és az évet négy egyenlő részre osztó két napéjegyenlőségnek és két napfordulónak, mint modern városi ember, aki számára ez utóbbi események legjobb esetben is csupán elvont csillagászati fogalmak. Egykor az évszakokat elválasztó határnapokat és a négy kozmikus fordulónapot mágikus erejű időszaknak tekintették, amelyek különösen alkalmasak a gazdag termést és a sikeres vadászatot előmozdító áldozati szertartások és rituális táncok bemutatására, valamint a természet rejtett erőivel és az istenekkel való kapcsolatteremtésre. Az ősi szakrális ünnepek a következő sorrendben követik egymást: Yule- a téli napforduló előestéje, az ujjászülető fény ünnepe; Imbolc- február elsejének előestéje, a növekvő fény ünnepe; Ostara- a tavaszi napéjegyenlőség előestéje, a kiviruló természet, a szerelmi mámor ünnepe; Midsummer- a nyári napforduló előestéje, a termés betakarításának ünnepe; Mabon- az őszi napéjegyenlőség előestéje, a gyümölcsérés, a szüret, a bőség, a megelégedettség és a harmónia ünnepe; Halloween- november elsejének előestéje, az ősök, a halottak, az alvilági lények ünnepe.

Az egyik legősibb egyiptomi amulett az Ozirisz hátgerinceként értelmezett dzsed-oszlop, amely hieroglifaként a tartósságot, állandóságot jelöli. Vannak, akik világfa szimbólumnak tartják, azokból az egyiptomi sírfeliratokból kiindulva amelyek szerint halottak a dzsed-oszlop segítségével jutnak fel az égbe. Az Ozirisz tiszteletére rendezett ünnepeken felállított nagyméretű dzsed-oszlop az isten feltámadását illetve a feltámadt istent jelképezte. Az oszlop két emberi karja minden bizonnyal a túlvilági istenként újjászületett Ozirisz uralkodói rátermettségét volt hivatva reprezentálni. A fáraók a nép előtt megjelenve ugyanígy tartották a kezükben a pásztorbotot és a cséphadarót, a védelem és a büntetés, az oltalom és a megtorlás eme két ősi jelképét.

A hindu tantrizmus követői által használt meditációs objektumok nyugaton is jól ismert formái a jantrák. Ezeket az aránylag egyszerű, vonalas ábrákat "fémre, fára, bőrre, kőre, papírra festik, illetve vésik, vagy csak egyszerűen a földre rajzolják vagy a falba karcolják." A szanszkrit (eredetű) jantra szó jelentése "megtartást elősegítő eszköz." Az itt látható Sri- jantrát egy négy "kapuval" ellátott négyzet határolja. Ennek belsejében koncentrikus elrendezésű, stilizált lótuszszirmokkal díszített körök láthatók, amelyek kilenc, egymásba hatoló háromszöget ölelnek körül. A jantra középpontját egy bindu ("pont") jelöli. A háromszögek közül négy felfelé, öt pedig lefelé irányul. A lefelé irányuló háromszögek a női princípiumot, a felfelé irányulók pedig a férfi princípiumot jelképezik. A középen látható pont (bindu) a teremtett világ ősokát, a tulajdonságok nélküli, megnyilvánulatlan Brahmnat szimbolizálja. A koncentráció, illetve meditáció során a teremtő pontból kifelé haladva eljuthatnak a teremtett világhoz amelyet a négyzet jelöl. (a négyzet oldalain elhelyezkedő "kapuk" a négy égtájnak felelnek meg.) Kívülről befelé haladva pedig a teremtett világtól juthatunk el annak teremtőjéhez, a megkülönböztethetetlen Brahmanhoz.

Az ezoterikus tradíció és a mágia egyik legfontosabb elméleti alapja az univerzum, azaz a makrokozmosz és az ember, azaz a mikrokozmosz struktúrájának lényegi azonosságáról való tanítás. Egy Hermész Triszmegisztosznak tulajdonított értekezés így fogalmazza meg ezt az ősi elképzelést: "A makrokozmoszt szárazföldi és víziállatok népesítik be, hasonlóképpen az embernek is megvannak a maga apró élősködői. A makrokozmosznak folyói, tavai és tengerei vannak, az embert belek töltik ki és erek hálózzák be. A makrokozmoszban szelek és viharok támadnak, az ember lélegzik, és gázokat termel. A makrokozmoszt bevilágítja a Nap és a Hold, az embernek pedig szemei vannak, hogy befoghassa a fényt; jobb szeme a Nappal rokon, bal szeme a Holddal. A makrokozmosz rendelkezik az állatöv tizenkét jegyével, és az ember éppúgy rendelkezik velük; a fejétől, amely a Kosnak felel meg, a lábáig, amely a Halaknak van alárendelve." Ez a talizmán - amelynek fő funkciója az ember és az univerzum kapcsolatának szorosabbra fűzése - Cornelius Agrippa De occulta philosophiájának illusztrációjaként kezdte pályafutását. Maga az ábra - amelyen a mikrokozmosz ember és jelképe, a pentagram látható az univerzum gyűrűjével körülvéve - a planéták és a testrészek mágikus megfeleléseit (Mars - fej, Vénusz - jobb, Jupiter bal kar, Merkúr jobb, Szaturnusz bal láb, Nap - törzs, Hold - nemi szervek) volt hivatva szemléltetni.

Ez a mágikus körrel övezett hexagram (ét egyenlő oldalú háromszögből összetevődő hatágú csillag) egy tipikus grimoire (varázskönyv) ábra. A hexagram körül elhelyezkedő betűkből kiolvasható AGLA feliratnak a zsidó és keresztény kabbalisták egyaránt gonoszt elhárító, ördögűző hatást tulajdonítottak az elmúlt századokban. Az ábrát körülvevő kör szintén a sötét erők távoltartását szolgálja, maga a hexagram pedig összeköttetést teremt a makrokozmosszal és magához vonzza az univerzumot irányító természetfeletti hatalmak pozitív energiáit.

A Mózes hatodik és hetedik könyve című grimoire (varázskönyv) egyik mágikus ábrája, pontosabban pecsétje. Az ábra titkos értelmű héber feliratokat, Isten különféle elnevezéseit és a semhamporas néhány angyalának a nevét foglalja magába. A semhamphoras egyébként egy tipikus kabbalista módszer. A segítségével fedezték fel a középkori kabbalisták azt a hetvenkét varázserejűnek tartott angyalnevet, amelyek Mózes második könyvének 19., 20. És 21 szakaszában vannak elrejtve. A könyvben olvasható kísérőszöveg szerint ez a talizmánábra hozzásegíti birtokosát az elrejtett kincsek felfedezéséhez, értékes ásványlelőhelyek feltárásához és a gyors meggazdagodáshoz.

Az egyiptomi mitológia mindmáig legismertebb és legnépszerűbb alakja a nagy varázslónő, az isteni anya, a misztériumok lefátyolozott úrnője, Ízisz. Nevének eredeti formája Iszet (írják még Aszetnek és Eszitnek is), amely trónust (szék)helyet jelent. Az őt ábrázoló képek és szobrok legtöbbjén ott látható nevének hieroglifje, a lépcsőzetes trónus. A később sokfelé ismertté vált Ízisz elnevezés az egyiptomi név görög változata. A görög-római korban nemzetközivé vált Íziszt az egyiptomiak egyebek közt a termékenység, a szülés, az anyaság, a női nem, a gabona, a sors, a hitvesi hűség, a testvéri szeretet, az ég, a szél, a víz, a tenger, a hajózás és a mágia istennőjeként tisztelték. Képmása talizmánként viselve az imént felsoroltakon kívül az élet számos más területén is segítségére lehet az embernek.

Ez a talizmán elsősorban a kereskedőknek, az üzletembereknek, a tanulóknak és az utazóknak nyújt védelmet, illetve hoz szerencsét. Az ábra központi eleme a Merkúr bolygó asztrológiai jele, amely ugyancsak a Merkúrt reprezentáló nyolcágú csillag közepén helyezkedik el. (a nyolcas a Merkúr által uralt számok egyike.) A csillag csúcsai között elhelyezkedő tizenhat további jel a központi jel által közvetített Merkúr hatását van hivatva erősíteni. A Merkúr legfontosabb asztrológiai jellemzői egyébként a következők: gyorsaság, légiesség, mozgékonyság, sokoldalúság, tarkaság, változékonyság, semlegesség, alkalmazkodás és átalakulás.

Ez a talizmán nem más, mint egy mandala. A "kör" jelentésű mandala szó egy bonyolult és összetett ábrát jelöl, amely különösen az indiai és tibeti ezoterikus tradícióban játszik jelentős szerepet. Leegyszerűsítve egy vagy több külső körgyűrűből, egy átlói által négy háromszögre osztott belső négyzetből és egy vagy több, ugyancsak koncentrikusan elhelyezkedő belső körből áll. A rendszerint erődre vagy labirintusra emlékeztető mandala ezenkívül gyakran foglal magába különféle istenalakokat, szakrális szimbólumokat, jelképes tárgyakat, mágikus eszközöket és épületelemeket. A fenti séma alapján elvileg végtelen számú mandalavariáció hozható létre. A mandala a teremtett világ, az univerzum sematikus ábrája, ugyanakkor a beavatásnak és a meditációnak, azaz a középpont megközelítésének is fontos segédeszköze. Talizmánként viselve segít az összpontosításban, az elmélyedésben, valamint a helyes célok kiválasztásában és elérésében.

A hét klasszikus planéta hexagramja. A középpontban elhelyezkedő Nap révén a talizmán a többi hat égitestnek kizárólag a pozitív energiáit hasznosítja. Az ábra -amelynek elrendezése a planétáknak a kabbala szefiráival való társítását tükrözi- áttételesen a szivárvány színeit is reprezentálja. A középen elhelyezkedő hatszög (Nap) a színek összességét magába foglaló fehéret, a bal felső háromszög (Mars) a vöröset, a bal alsó (Merkúr) a narancsot, az alsó (Hold) a sárgát, a jobb alsó (Vénusz) a zöldet, a jobb felső (Jupiter) a kéket, a felső pedig a lilát képviseli.

Az élet- illetve világfa motívuma szinte minden kultúrakörben megtalálható valamilyen formában. A világfa nem más, mint a világ tengelye, amely összeköti az egymás felett elhelyezkedő világszférákat, vagyis az alsó, a középső és a felső világot. Gyökerei a démonok lakta alvilágból erednek, törzse átszeli a növények, állatok és emberek által benépesített középső világot, lombkoronája pedig belenyúlik az istenek égi birodalmába. A világfa motívuma a mitikus kozmológiák mellett népmesékben is gyakran felbukkan, de közismert a szibériai népek világfakultusza is. A szibériai sámánok túlvilági utazásaik során a világfa segítségével jutnak el az alsó és a felső világba. Agy evenki sámán a következőket mondta a jurtája közelében álló világfa jelképről, és a sámánfáról: "a mi hitünk szerint a révülő sámán lelke ezen a fán kúszik fel a legfelső lényhez, mert a szertartás alatt ez a fa megnő és láthatatlanul felér az égig." A sámánfa megmászása a sámánok beavatásában is jelentős szerepet játszott. Ennek az ősi rítusnak a nyomait őrzik azok a magyar népmesék, amelyek a "tetejetlen" fa megmászásáról szólnak. Mindebből következik, hogy a világfa ábrája talizmánként viselve segít legyőzni az akadályokat, előmozdítja a világi és a spirituális előrejutást, illetve, illetve felemelkedést, ezenkívül szilárddá, kitartóvá és állhatatossá tesz.

Ez a szerencsét, sikert és gazdagságot hozó naptalizmán a következő, önmagukban is igen hatásos elemekből tevődik össze: Felül a Hórusz jobb szemével díszített egyiptomi szárnyas napkorong látható. A belső körben -héber betűkkel felírva- Michael neve olvasható. (Michael a nyugati okkultizmus szerint a Nap angyala.) A belső körben ezenkívül felfedezhető még a Nap otthonául szolgáló Oroszlán asztrológiai jele, valamint a Nap olümposzi szellemének, Ochnak a szigilluma (mágikus pecsétje) is. A körgyűrű jobb és bal oldalát egy-egy felfelé álló, tehát pozitív energiát sugárzó pentagram díszíti. Alattuk helyezkedik el a Nappal társított két geomanciai alakzat a Frotuna Major (nagy szerencse) és a Fortuna Minor (kis szerencse ábrája. Végül a körgyűrű alján ott látható a Nap angyalának, Michaelnek a szigilliuma.

Kínában gyakoriak a Buddha lábnyomát ábrázoló vésetek, faragványok és képek, amelyek rendszerint a buddhizmus nyolc szimbólumát (ba-ji-xiang) foglalják magukba. Ezek a szimbólumok többé-kevésbé megegyeznek az ősi indiai koronázási szertartások kellékeivel, de a jelentésük természetesen már a buddhizmus hitrendszeréhez kapcsolódik. A kagylókürt adja hírül a prédikáció kezdetét, illetve hívja össze a tanítványokat. A kerék magát a prédikációt, illetve Buddha tanításait jelképezi (vö. a "tan kereke" elnevezéssel). A díszes mennyezet az emberek és az állatok iránit könyörületet fejezi ki, az ernyő pedig a gyógyító erejű növényeket védelmezi a nap hevétől. A lótusz a tisztaságot jelképezi, a váza a tökéletes bölcsességet, az aranyhalak a szabadságot ("él mint hal a vízben"), illetve a végső megszabadulást, a csomó pedig az örök életet. Indiában hasonló módon ábrázolták Visnu lábnyomát, amelyek ábrái az univerzum alapvető princípiumait jelenítették meg.

Ellentétben Európával, Kínában kimondottan pozitív képzetek kapcsolódnak a denevérhez, és egy denevér megpillantása egyértelműen szerencsés előjelnek számít. Ennek oka mindenekelőtt abban keresendő, hogy a denevért jelentő szó (fu) hangtanilag tökéletesen megegyezik a szerencsét jelentő szóval (fu). Különösen nagy hatású szerencsejelkép a vörös színű denevér, mert a hagyomány szerint a vörös szín vonzza a pozitív dolgokat és távol tartja a rosszakaratú démonokat. Kínában igen kedveltek azok a képek, amelyek a szerencsével, az egészséggel, az erényességgel, a békével és a hosszú élettel azonosak. Az öt denevért ábrázoló talizmánokkal rokon az az ábra, amelyen két gyermek látható, amint öt repdeső denevért próbál elkapni és egy nagyméretű vázába zárni, vagy amelyiken egy mágus éppen öt denevért enged szabadon egy ládából vagy egy cserépfazékból.

Ezen a talizmánon az állatöv és a legjelentősebb fényszögek láthatók. Ez utóbbiak konkrétan a következők: kilencven fok, azaz negyedfény (qadrat) - négyzettel jelölve; száznyolcvan fok, azaz szembenállás (oppozíció) - két összekapcsolt körrel jelölve; hatvan fok, azaz hatodfény (sextil) - csillaggal jelölve; és százhúsz fok, azaz harmadfény (trigon) - háromszöggel jelölve. Az asztrológusok szerint a negyedfény és a szembenállás diszharmonikus, ellentétes, kártékony, a hatodfény és a harmadfény pedig harmonikus, békés, jótékony viszonyt jelöl. Az ábrát körülvevő állatöv szokás szerint mágikus védelmet biztosít és elősegíti az egyészséget, az épséget és a teljességet, az egymást kiegészítő fényszögek pedig a belső és a külső béke és harmónia előmozdítását szolgálják.

A kutatók szerint a dzsed-oszlop egyike a legősibb egyiptomi amuletteknek. Ezt támasztják alá az I. dinasztia idején használt heluáni temetőből előkerült példányok is. A dzsed eredetileg talán egy gabonakévékkel övezett májusfaszerű oszlop kicsinyített másolata lehetett az i. e. 2. Évezredtől azonban már Ozirisz hátgerincének jelképeként értelmezik. Mint hieroglifa, a tartósságot, állandóságot és állhatatosságot jelenti, és amulettként is ezeknek a tulajdonságoknak a biztosítása és megőrzése a fő funkciója. A radiesztéziai megfigyelések szerint a dzsed-oszlop fehér színnel világít, ami nagyon jó hatással van az élő szervezet energetikai rendszerére.

Mint minden körkörös ábra, az altáji állatöv is óv a káros külső befolyásoktól, és egyfajta mágikus védelmet biztosít. Az altáji állatöv egyébként teljes egészében megegyezik a jól ismert távol-keleti állatövvel (Patkány, Bivaly, Tigris, Nyúl, Sárkány, Kígyó, Ló, Bak, Majom, Kakas, Kutya, Disznó). Mivel az állatöv a teljesség szimbólumaként is felfogható, talizmánként viselve megőrzi e test és a lélek épségét, és előmozdítja az egyéni szellemi kiteljesedését. A középen elhelyezkedő végtelen hurok (pan-zhang) a közép-ázsiai népek szerint sikerben gazdag, hosszú és boldog életet biztosít.

Ennek a japán emblémának a központi ábrája a Közép-Ázsiában és a Távol-Keleten egyaránt népszerű, végtelen csomót idézi. A végtelen csomóval (kínai néven pan zhang) díszített talizmánok a harmonikus, törésektől mentes, hosszú és boldog életet vannak hivatva elősegíteni. A végtelen csomónak ez a sajátos, háromfelé ágazó változata feltehetően a világ szinte minden tradíciójában fellelhető szakrális hármasságok valamelyikére utal. A csomót körülvevő hatszögletű ábra pedig - egyéb jelentés mellett - minden bizonnyal a teljességgel és a befejezettséggel azonos hat direkciót (a négy égtájat, valamint az alsó és a felső irányt) jelképezi.