Ez az írás az emlékezésből született.

Egykor, az „idők előtti időben” (az ősidőben, a Zep Tepi előtt) Lemuria, és Atlantisz egyaránt 4. dimenziós világok voltak. Mindkettő civilizáció két külön helyről származott, két bolygóhoz kötődött.
A mi naprendszerünkben a lemuriai székhely a Vénusz, az Atlantiszi pedig a Mars volt.

A galaktikus történelem egy pontján a Vénusziak, és a Marsiak a Föld bolygóra költöztek. Nem a mai földre, hanem annak a 4. dimenziós változatára. Egy 4. dimenziós valóságú Földre.
A 4. dimenzió az IDŐ maga. Ebben a közös ősidőben, mint 4. dimenziós valóságban éltek együtt a Vénusziak, és a Marsiak.
A Vénusziak az 5. dimenzió lakói voltak, és tudatosak voltak minden alacsonyabb dimenzióra, valóság-rétegre. Az Atlantiszi marsiak a 4. dimenzióban voltak otthon.
Egy idő-egyesítési kísérlet volt ez a 4. dimenzióban, ahová a Vénuszi lemuriaiak leérkeztek az Atlantisziakhoz.

Minden magasabb dimenziós tudat felelős az alatta lévő valóságszintért, ahhoz úgy viszonyul, mint szülő a gyermekéhez.

Az egyesítési kísérlet azonban egy nem várt eredménnyel végződött. Ahelyett, hogy visszaemelte volna a 4. dimenziós valóságsíkot az 5.-be, a kísérlet áttörte a dimenziófalat lefelé, és megteremtette a 3. dimenziós valóságot, illetve lezuhant abba. (Pont, ahogyan a híres Tesla kísérletnél teret és időt váltó hadihajóval történt)

 

Az egyesülés nem tudott megvalósulni, a versengés, a harc állandóvá vált, amely az Atlantisziak marsikus természete volt. Ez nem fért össze a művészi, légies, könnyed, szépséges Vénuszi Lemuriai természettel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pedig a két nép – és ezzel a két minta - egyesülése megkezdődött.

 

Az Atlantisziak azonban természetüknél fogva uralkodni akartak a szabad, könnyed Vénusziak fölött, és ez sok keserűséget, nehézséget okozott. Számukra a vénuszi magasabb rezgésű működés megfoghatatlan, értelmezhetetlen volt. Ez bennük felkeltette az ismeretlentől való félelem rezgését, és kihívásként értelmezték. Védekezésül támadásba kezdtek.


A viszályt ez az együttélés teremtette. Megkezdődött a polarizáció, a megkülönböztetés, és drámai gyorsasággal nyitott utat eddig nem ismert érzéseknek, tapasztalatoknak. Ez a folyamat elkezdte térbe hívni a valóságot az időből, azaz egyre lejjebb hangolta a 4. dimenziót, míg egy ponton az elérte a frekvencia-határát, és átszakadt.
Az átszakadt dimenzió-rétegen keresztül a 4. dimenzió tartalmának egy része átömlött, és létrehozta a 3. dimenziós valóságsíkot. Azt, amit ma annak ismerünk, a fizikai valóságunkat. Létrehozta a Föld bolygó 3. dimenziós valóságát is, a mai földet.
Ez lett az a Föld, amit az Atlantisziak később, az ősidők végén benépesítettek.

Amikor a 4. dimenzió átszakadt, akkor a tisztán vénusziak elkezdtek felemelkedni az 5. dimenzióba, ahonnan korábban érkeztek. A Lemúriaiak hazatértek. Világuk a tudat-felettibe emelkedett, az örök jelen időn kívüli valóságába. Egy kis csoport azonban, amely az egyesülést megkezdte az Atlantisziakkal, úgy döntött, folytatja a kísérletet, és követte az atlantisziak sorsát. Ők nem tértek vissza, de megőrizték 5. dimenziós összeköttetésüket az Otthonnal.

Az Atlantisziak (a Marsiak) pedig elkezdtek lesüllyedni a lefelé megnyitott 3. dimenzióba, a sűrű anyagi valóságba, és kezdtek testet ölteni a 3. dimenziós Földön. Vagyis Atlantisz ténylegesen elsüllyedt, de nem térben, hanem a dimenziók között az időben. Atlantisz a tudat-alattiba süllyedt. (Amennyiben a tudat szintjét a 4. dimenziós korábbi közös élettérként, majd demarkációs vonalként értelmezzük.)
Minden további kataklizma a Földön, amely földrészek, szárazföldek elsüllyedését eredményezte, ennek a lesüllyedésnek az alsóbb szintű megismétlése volt. A minta belépett a térbe, és megsokszorozta magát. A bevésődött ősminta alapján ez az özönvíz-kataklizma időről-időre bekövetkezett.

A 4. dimenzió IDŐ valósága kettévált, és a felső rétegébe, mely az 5. dimenzióval volt határos, a Vénusziak, míg az alsó rétegében, amely a 3. dimenzióval érintkezett, a Marsiak mozoghattak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bár a két világ  szétvált, polarizálódott, a korábbi együttélés emlékét megőrizte, és a Vénuszi mintákat is hordozta tovább az Atlantiszi világ.

Az emberi forma kettéosztottsága (két félteke, páros érzékszervek..stb), és a 3. dimenziós föld is hordozta megjelenésében ezt a polarizálódott, kettéhasadt állapotot. „Amint fent, úgy lent”. Amint az időben, úgy a térben.

Továbbá voltak olyan Lemuriai, vénuszi lények is, akik szintén vállalták az Atlantisziakkal együtt a dimenzió-zuhanást, a fizikai megtestesülést, hogy ennek tapasztalatát továbbadják. Ez lehetett a remény a későbbi visszatérési út megtalálására, mert ők ezt az 5. dimenziós tudatosságot – bár mostoha körülmények között, homályosan, általában üldöztetésnek kitéve – de mindvégig megőrizték a 3. dimenziós valóságban is, amivel utakat nyitottak abból fölfelé, a 4. IDŐ-dimenzió magasabb rétegeibe.
Úgy tűnt, hogy az eredeti együtt-élést vállalókat az Atlantiszi világ bukása lerántotta magával. Ez azonban egy magasabb tudatszinten meghozott döntés volt eredetileg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ennek a Vénuszi jelenlétnek a 3. dimenziós megtestesülése a HOLD, amely kísérőként, vigyázóként szegődött a 3. dimenziós Föld mellé. A Hold valójában egy 4. dimenziós valóság (annak a felső rétege) 3. dimenziós látványa. A Hold elsődleges szerepe a természetes ritmus fenntartása, és ezzel egy szerves idő-minta biztosítása a Föld számára, amely az élet alapfeltétele. Ugyanígy a Hold uralja, mozgatja a vizeket a Földön, amely szintén a földi élet alapja.


A Hold, és a vizek a Vénusziak ajándéka volt a Földnek. Egyben legfontosabb kapcsolatuk is az emberbőrbe bújt társaikkal. A delfinek, bálnák a Vénuszi világ lényei, akik az emberrel együtt testet öltöttek a Föld vizeiben a 3. dimenzióban, de élő kapcsolatuk van a vizeken és a Holdon keresztül az 5. dimenziós otthonukkal.
Nem minden vízi élőlény Vénuszi eredetű, és természetű. A ragadozó fajták tipikusan Atlantisziak, Marsi származásúak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Mars a Földről nézve egy kiégett, halott bolygó. A Mars egy alsó 4. dimenziós valóság, amelynek mi a 3. dimenzióban ilyennek látjuk az égi-testét. Egy önmagát lerombolt, elsüllyedt világ, az eredeti Atlantisz. A földön meg nem testesült Atlantiszi lelkek lakóhelye a 4. dimenziós Mars. Ide kerülnek azok az Atlantiszi lelkek is, akik a Földet elhagyják, haláluk után. A 4. dimenziós Mars azonban nem egy hely, hanem egy idő-tulajdonságú rezgési tartomány, melynek csak 3. dimenziós megtestesült égi-testét látjuk a Mars bolygónak.
Valószínűleg ezt a látványt nevezte el az egyház pokolnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vénusziak a lemuriai otthonukba térnek vissza, az 5. dimenziós valóságukba a földi haláluk után. Ez lenne az egyház által menny-országként leírt állapot. Először azonban a lelkek a Holdra (a felső 4. dimenziós idő rezgési tartományba) kerülnek, és itt eltöltenek egy kis „időt”, mely alatt eldől, hogy vissza-születnek-e a Földre, vagy hazatérnek a Vénuszi otthonukba.

Az egyiptomi Halottak Könyve pontosan ábrázolja ezt a jelenetet, amikor Anubisz megméri a halott szívét egy mérlegen, és ha az könnyebb, mint Maat tolla, akkor léphet be az 5. dimenziós világba. Ez a „mérlegelés” azt hivatott eldönteni, hogy a halottat beszennyezték-e élete során olyan 3. dimenziós tapasztalatok, illetve olyan Atlantiszi, Marsi hatások, ami visszahúzza őt a Földre. Mert ebben az esetben, ha nehéznek találtatik, akkor vissza kell térnie, és felkészítése után megkezdődik az újra testet öltése, leszületése egy újabb testben a Földre. Ennyiben valójában karanténnak tűnik a földi világ.

Ezt hívja a keleti hagyomány karmának.
Meddig ismétlődik ez? Amíg fel nem ismeri a lélek emberként, hogy az alsó 4. dimenziós idő foglya, és annak láthatatlan tudat-alatti programjai vezérlik az életét. Vagyis az Atlantiszi idő-program szerint él, amely beszennyezi a létét.

Az Atlantiszi idő-program, mint sajátos 4. dimenziós valóság

A Földi létet (az alvók, a lezuhantak, és még fel nem ébredtek) életét egy sajátos atlantiszi idő-program vezérli.

Ez a tudat alattiba süllyedt (öntudatlan) 3. dimenziós világ a 4. dimenzió alsó rétegéből kapja a marsi idő-programját, amely a fő vezérlőelve. Egyfajta idő-hipnózis alatt áll az emberiség.

Ez a fő idő-program futtatja az összes többi alprogramot. Olyan, mint egy operációs rendszer.

Ez az idő-program megjelent a Suméroknál, Babilonban, és onnan Kisázsiából terjedt el a világon. A mai földi világ szinte kizárólagosan ezt az idő-számítási módot, ezt az idő-koordináta rendszert használja. És még csak meg sem kérdőjelezte az egyedüli létjogosultságát.

Amíg ez a 12-60-as alapú, részben mesterséges idő-program fut az emberiségen, addig az embert a tudat-alatti irányítja, amely az alsó 4. dimenziós idősík frekvenciája, és egy folyamatosan ismételt tragikus mintát – Atlantisz elsüllyedését, a bukást – rögzíti, és hívja elő kicsiben is újra és újra. Itt minden ismétlődik, kicsiben, és nagyban egyaránt: amint fent, úgy lent. Ez az út lefelé, ez a halálprogram. Aki eszerint az idő-program szerint él, azt ez lefelé hangolja,(elhangolja az élettől) és egy egyre merevebb rendszerben találja magát, egyre szűkülő (szűkölő) valóságban, egyre kisebb mozgás-térben.

A program fut, látszólag nincs menekvés a földi ember számára.

Vagy mégis?

Létezik egy másik idő-program is, a vénuszi, lemúriai idő. Ez az idő a 4. dimenzió felső rétegéből, - a Hold által - vezérelt természetes, harmonikus idő. Ennek ciklusai összhangban állnak egyrészt az élettel, annak ritmusaival, mintáival, másrészt kiemelnek a halálprogramból, mert a lefelé zuhanó Atlantiszi program helyett épp a felfelé emelkedő Lemuriai vénuszi programot, mintát futtatják.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a 13-20-as alapú, 28 napos idő. Ez az ÉLET-idő.
Erre hangolódva lehet programot váltani, kiemelkedni a folyton ismétlődő, lefelé húzó örvények zűrzavarából, és visszatérni a harmonikus rendhez. Ezzel a földi életünk letisztul, tapasztalatainkat nem szennyezi be többé az Atlantiszi örvény-program, a káosz fölé emelkedünk, és amikor elhagyjuk a Földet, a mérlegelésnél, a Hold-szférájában – melyre életünkben a hold idő-ciklussal már ráhangolódtunk – elég könnyűnek találtatunk, hogy továbbmehessünk 5. dimenziós otthonunkba.

A mayák ránk hagyták ezt a vénuszi időszámítást, és amint ráhangolódtak, és alkalmazták, kollektíven felemelkedhettek a Hold-Vénusz 4.-5. dimenziós terébe, eltűnve a Földről, épp-úgy, mint egykor anyaföldjük, Lemúria emelkedett fel a 4. dimenzióból az 5.-be. Ugyanaz a minta, a felemelkedés, melyet ez az idő-kód, idő-ritmus vezérelt.

A mayák akkor léptek át, amikor leírták a naptárukat 2012.-ig, és földi mayákból galaktikus mayákká váltak.
Éppen akkor, amikor a földjüket a 3. dimenzióban elfoglalták az Atlantisziak, akik békés, harmonikus hagyományaik helyébe bevezették az ember-áldozatot, és a szív-kapcsolódás emlékének eltorzításaként a szív kitépését (marsi vérmérsékletüknek megfelelően). Épp a fordítottját, mint ahogyan a vénuszi mayák éltek, és gondolkodtak.

  Egy régi idő vége, egy új idő kezdete

Itt hagyták azonban az üzenetüket az itt maradt többi vénuszi embernek, és mindazoknak, akinek még nem sikerült kitörniük a 12:60-as karma-programból.
A kollektív üzenetük az volt, hogy a 12:60-as időkód, és az általa futtatott program véget ér 2012-ben. Ami annyit jelent, hogy egyben véget ér az általa (mint 4. dimenziós valóság által) vezérelt korábban ismert 3. dimenziós valóság is. Úgy, ahogyan azt ma ismerjük.

Azok számára, akik a maya idővel tartanak pedig megnyílik a hazatérés lehetősége, mert a 13:20-as ciklusok is záródnak egyidejűleg.

Ez pedig pontosan az, mint amit a Jelenések Könyve is megjósol a Bibliában.
Egy régi idő véget ér, és ezzel véget ér egy annak a rezgésmintájára felépült régi valóság is. Véget ér Atlantisz korszaka, és mintája, a süllyedés egy utolsó nagy süllyedésben, ahol minden elsüllyed ebben a 3. dimenziós valóságban, amit ez a tudat-alatti program vezérelt. Ez a szervetlen minta végső halála. A régi föld eltöröltetik.

Egy új idő pedig elkezdődik, és ez a 13:20-as új idő-minta lesz. Ez egy élő, új valóságot teremt, Új földet, és új eget. Egy átmeneti idő után a 2013. évben, a 20:13 alapfrekvenciájának megfelelő számú évben a földi idő-számítás alapvetően megváltozik. A régi idővel együtt eltűnik addigra a régi földi valóság. Az Új idővel pedig egy új valóság indul. Ezt látták Új Földnek a régi-új próféták.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ami 600 éve a mayákkal történt meg, az most 2012-13-ban megtörténik az emberiséggel kollektíven. Az új időre hangolt lelkek felemelkednek az armageddoni csatatérről, mint a megmenekülők a titanicról, akiket a Kárpátia (a bárka) kimentett az elsüllyedő valóságból, és elvitt egy új világba. A süllyedés, és a felemelkedés egyszerre történik meg, egymás mellett. A kérdés csak az, Te melyik hajón leszel: az elsüllyedő luxus-óceánjárón, vagy az új világba navigáló viharvert öreg bárkán, a Kárpátián?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma a galaktikus mayák egy része újra leszületett, mert küldetést vállalt. Vállalta a szolgálatot a Kárpátián. Vállalta, hogy a Bárka motorja, evezőse, vitorlája, hajóorvosa lesz. Vállalta, hogy az új világba áthajózza azokat, akiket a régi világ összeomlása nem temet maga alá.

Vállalta, hogy mentőövet dob a kiugróknak, a bátraknak, akik az életet választják.
Ez a mentőöv az új idő-számítás, új 13-20-28-as idő-mérték, amely képes felhangolni az embert, kiemelni a halálprogramból, a süllyedő Atlantiszból, és visszavinni az életbe.
Ez a felemelkedés útja. Aki hallja, lépjen rá.

A galaktikus mayák ma nagy számban élnek Kárpátiában, a Kárpátok ölelésében, anyaméhében, ahol új világ születik, és ahol a Bárka elemelkedik. Mert ma itt élnek a MAgYAr-ok, a MAG MAYÁk, akiknek feladata a visszatérés a szerves időhöz, hogy élő mentőövek legyenek az idő-váltásnál.

2010.08.05.

Z
O
É